Jan Fennel Kutyapszichológia című könyvét olvasva rá kellett jönnöm, hogy nem én vagyok a falkavezér. Szépen megtanult mindent Zizu már pár hónapos korában, semmi gond nincs vele. A behívás nem ment, amit annak tulajdonítottam, hogy makacs terrier. Viszont arra nem figyeltem, hogy elöttem megy séta közben és ha hozza a labdáját én már dobom is el neki. Ez mind annak a jele, hogy úgy érzi ő a főnök. Három dolgot csinálok most másképp:

1. Ha haza érkezek (vagyis újra egyesül a falkánk), megvárom míg lenyugszik Zizu és nem ugrál, addig nem szólok semmit (annyit sem, hogy:"Menj innen", mert akkor már foglalkozom a kutyával), aztán én hívom és nagyon megszeretgetem. Ez a feladat nagy önuralmat igényel részemről, mert egyből játszanék vele.

2. Ha Zizu hozza a labdát nem veszek róla tudomást (elvégre nem vagyok a rabszolgája, én a főnök vagyok). Pár perc elteltével megnyugszik és akkor megfogom a labdát és ÉN indítom a játékot.

3. Ha sétálni megyünk én lépek ki először a kapun, hogy tudja nekem kell megvédeni őt bármi veszély is fenyeget, mert én vagyok az alfa.:) Séta közben pedig nem hagyom magam elé menni. Ezt a feladatot még nehéz kiviteleznünk, mert 7 hónapja úgy sétálunk, hogy ő mehet elől. Amikor néha húzni szokott, akkor meg szoktam állni vele. Na ennek most vége, csak mögöttem jöhet.

Van még egy 4. dolog is Fennell szerint, ami segít kialakítani a viszonyokat a falkában, ez pedig az, hogy az ételt soha ne hagyjuk a kutya előtt. Az élelemről mindig a falkavezér gondoskodik. Ezt eddig is így csináltam, úgyhogy ez a pont kipipálva.:)

4-5 napja már e könyv szerint élünk és meg kell mondjam, hogy nagyon jól haladunk. Még a behívás is jobban megy, ami annak köszönhető, hogy Zizu kezdi kapisgálni ki a főnök.:) Ajánlom mindenki figyelmébe, hogy olvassa el ezt a könyvet, sokkal jobb lesz a kapcsolat a kutyával.:)